Két magyarnak kellett volna a dobogón állnia. Egyiknek középen, másiknak jobb oldalt. Nem így történt. 2004.08.24 21:05 Eitmann Norbert, ma.hu A magyar Himnuszt kellett volna hallgatnunk. A litvánt játszották el. Boldognak kellene lennünk. Szomorúak vagyunk. Örömkönnyekben kellene kitörnünk. El-elmorzsolgatunk egy-egy szomorú könnycseppet. Fazekas Robi ünnepét kellett volna végigkövetnünk. Alekna aranyérmét ünnepelte az Olimpiai Stadion. Ő sem tudott úgy örülni az olimpiai bajnoki címnek, mintha a pályán harcolta volna azt ki. Fazekas Róbert nekünk igenis olimpiai bajnok! Mert kiharcolta a győzelmet, ott, a dobókörben. Olimpiai csúcsot dobott, mindenkinél távolabb repítette a diszkoszt. Nem azért, mert doppingolt! Nem doppingolt, a tesztje negatív lett. De kizárták, pár bürokrata, pusztán azért, mert nem tudott produkálni. Mert ők nem értik a sport lényegét. Azt, hogy győzzön a jobb, aki ott és akkor erősebb, gyorsabb, ügyesebb. Robi ilyen volt hétfőn. Szabályok, persze! Szöveg, mindenki tudja, ha ugyanez egy amerikaival történik, nem zárják ki. Kicsik vagyunk a világon. És szomorúak. Pár bürokratának, pusztán a szabályokat betartó embernek hála nem a mi fiúnk állhatott a dobogó legfelső fokára. Valamit elvesztett ma a sport csodájából és szépségéből. De ezek a bürokratának nem alhatnak nyugodtan, és nem nézhetnek lelkifurdalás nélkül a tükörbe. Egy ember életének munkáját tették tönkre. De ő legalább nyugodtan nézhet tükörbe. És nyugodtan aludhat. Mert nálunk olimpiai bajnok. Fazekas Róbertnek hívják!