Magyarország kiemelkedik a mezőnyből, ami az Olimpiák történetének vízipóló versenyeit illeti. Jól mutatja ezt, hogy a különböző generációk csapatai hét(!) alkalommal állhattak a dobogó legfelső fokára, további három-három esetben pedig az ezüstöt és a bronzot zsebelhették be.
Ráadásul címvédőként vág neki a Kemény Dénes irányította válogatott az athéni küzdelmeknek, igaz, nem olimpiai bajnokhoz méltó sorsolást kapott a gárda, hiszen az oroszok, a szerb-montenegróiak és a horvátok is erős gárdával készülnek az olimpiára.
Azaz - ahogy a szövetségi kapitány is kijelentette, lehet, hogy nehezebb lesz továbbjutni a csoportból, mint később bekerülni a fináléba. A két hatos csoport első helyezettjei az elődöntőbe jutnak, ahol ellenfelük a két csoport második és harmadik helyezettjének keresztbejátszással eldöntött győztese lesz.
Az említetteken kívül akár a végső sorrendbe is beleszólhatnak a másik csoportból az olaszok, illetve a házigazda görögök.
A csoportok:
A: Magyarország, Oroszország, Szerbia-Montenegró, Horvátország, Egyesült Államok, Kazahsztán;
B: Németország, Egyiptom, Olaszország, Spanyolország, Ausztrália, Görögország. A hölgyek olimpián először négy éve mutathatták meg tudásukat, és Sydneyben a házigazda ausztrálok állhattak a dobogó legfelső fokára. Akkor azonban még "nem engedték" elindulni a Faragó Tamás irányította gárdát.
Ezúttal a Sydney-i hat helyett már nyolc gárda szállhat vízbe, és közülük is esélyesként vág neki a küzdelmeknek a 2001-ben Európa-bajnok, 2002-ben Világkupa győztes, 2001-ben pedig világbajnoki ezüstérmes magyar együttes.
Valkay Ágiék ugyanabban a cipőben (vagy úszósapkában) járnak (úsznak), mint Kásásék, szintén halálcsoportba kerültek (az USA, Oroszország és Kanada a három ellenfél), azonban rájuk is igaz, ami a fiúkra: egy esetleges csoportelsőség könnyebb ellenfelet hozhat a görögök, ausztrálok, olaszok és kazahok által alkotott csoportból.
Augusztus 26-án, illetve a zárónapon, 29-én kiderül, valóra válnak-e az aranyálmok, és ismét magyar vízilabda-csapatoknak szólhat-e a magyar Himnusz.
Program
Férfiak
Augusztus 15. (vasárnap):
9.30 - 10.30 Oroszország - Kazahsztán 5-2 10.45 - 11.45 Horvátország - Egyesült Államok 6-7 16.30 - 17.30 Szerbia és Montenegró - Magyarország 4-6 17.45 - 18.45 Németország - Görögország 5-4 21.00 - 22.00 Olaszország - Spanyolország 4-5 22.15 - 23.15 Egyiptom - Ausztrália 3-14
Augusztus 17. (kedd):
9.30 - 10.30 Kazahsztán - Egyesült Államok 6-9 10.45 - 11.45 Magyarország - Horvátország 10-8 16.30 - 17.30 Oroszország - Szerbia és Montenegró 3-4 17.45 - 18.45 Görögország - Spanyolország 8-5 21.00 - 22.00 Ausztrália - Olaszország 4-8 22.15 - 23.15 Németország - Egyiptom 13-3
Augusztus 19. (csütörtök):
9.30 - 10.30 Egyesült Államok - Magyarország 5-7 10.45 - 11.45 Szerbia és Montenegró - Kazahsztán 9-5 16.30 - 17.30 Horvátország - Oroszország 8-9 17.45 - 18.45 Spanyolország - Ausztrália 8-4 21.00 - 22.00 Egyiptom - Görögország 4-15 22.15 - 23.15 Olaszország - Németország 10-5
Augusztus 21. (szombat):
09.30 - 10.30 Kazahsztán - Magyarország 4-14 10.45 - 11.45 Oroszország - Egyesült Államok 9-7 16.30 - 17.30 Szerbia és Montenegró - Horvátország 11-8 17.45 - 18.45 Görögország -Ausztrália 10-9 21.00 - 22.00 Németország - Spanyolország 11-5 22.15 - 23.15 Egyiptom - Olaszország 4-13
Augusztus 23. (hétfő):
9.30 - 10.30 Horvátország - Kazahsztán 5-4 10.45 - 11.45 Egyesült Államok - Szerbia és Montenegró 4-9 16.30 - 17.30 Oroszország - Magyarország 6-7 17.45 - 18.45 Olaszország - Görögország 4-6 21.00 - 22.00 Spanyolország - Egyiptom 12-4 22.15 - 23.15 Németország - Ausztrália 6-6
Augusztus 25. (szerda):
9.30 - 10.30 7-12. helyért 1.: Ausztrália-Kazahsztán 10-5 10.45 - 11.45 Horvátország-Egyiptom 12-1 17.00 - 18.00 középdöntő 1.: Oroszország-Németország 12-5 18.15 - 19.15 középdöntő 2.: Szerbia-Montenegró-Spanyolország 7-5
Augusztus 27. (péntek):
9.30 - 10.30 11. helyért 10.45 - 11.45 7-10. helyért: A4 - a 7-12. helyért 1. győztese 17.00 - 18.00 7-10. helyért: B4 - a 7-12. helyért 2 győztese 18.15 - 19.15 elődöntő: A1 - a középdöntő 1. győztese 21.00 - 22.00 elődöntő: B1 - a középdöntő 2. győztese
Augusztus 29. (vasárnap):
9.30 - 10.30 9. helyért 10.45 - 11.45 7. helyért 12.00 - 13.00 5. helyért 16.00 - 17.15 3. helyért 17.30 - 18.45 döntő 18.57 - 19.15 eredményhirdetés
Nők
Augusztus 16. (hétfő):
9.30 - 10.30 Egyesült Államok - Magyarország 7-6 10.45 - 11.45 Ausztrália - Olaszország 6-5 16.30 - 17.30 Oroszország - Kanada 8-6 17.45 - 18.45 Görögország - Kazahsztán 8-6
Augusztus 18. (szerda):
9.30 - 10.30 Egyesült Államok - Kanada 5-6 10.45 - 11.45 Ausztrália - Kazahsztán 9-4 16.30 - 17.30 Oroszország - Magyarország 9-8 17.45 - 18.45 Görögország - Olaszország
Augusztus 20. (péntek):
9.00 - 10.00 Olaszország - Kazahsztán 8-6 10.15 - 11.15 Magyarország - Kanada 5-4 16.45 - 17.45 Ausztrália - Görögország 7-7 18.00 - 19.00 Egyesült Államok - Oroszország 8-4
Augusztus 22. (vasárnap):
10.45 - 11.45 7. helyért Kanada-Kazahsztán 10-4 17.00 - 18.00 Oroszország-Görögország 4-7 18.15 - 19.15 Olaszország-Magyarország 7-6
Augusztus 24. (kedd):
10.45 - 11.45 Oroszország-Magyarország 12-11 17.00 - 18.00 Ausztrália-Görögország 2-6 18.15 - 19.15 Egyesült Államok-Olaszország 5-6
Augusztus 26. (csütörtök):
17.00 - 18.00 Ausztrália-USA 5-6 18.15 - 19.15 Olaszország-Görögország 10-9 19.27 - 19.45 eredményhirdetés |